A kemény gyakorlásokon tanúsított buzgalma, határtalan energiája felkeltették felettesei figyelmét, és gyorsan haladt elôre. A bajonettharcban hírnevet szerzett különleges képességeivel. Kitüntetéssel szolgálta végig a mandzsúriai harcokat. Állítólag itt fejlôdött ki benne a csodálatos képesség: elôre megérezte a feléje irányuló támadó szándékot. Parancsnoka felvételre javasolta a Nemzeti Katonai Akadémiára. Különbözô okok miatt Morihei visszalépett az aktív szolgálattól.

  Négyévi katonáskodása alatt tett szert rendkívüli fizikai kondíciójára (154 cm-es magasságához kb. 80 kg tömegû volt). Ekkor kapta elsô budo oktatói engedélyét is, a Jagiu iskolában Naka Maszakacu mestertôl. (Ez egy dozsó Szakai-ban, Oszaka külvárosában, ahol Ueshiba hosszabb ideig állomásozott.)

  Ezután hazatért, de nem tudott nyugton maradni. Heves vérmérsékletû volt, ingerlékeny, sokszor szenvedett mániákus depresszióban. Különösen viselkedett: órák hosszat imádkozott szobájába zárkózva; felugrott az éjszaka közepén és hideg vizet zúdított magára; vagy napokra eltûnt a hegyekben. Fia viselkedését látva, Joroku építtetett egy dozsót a birtokon, és meghívta oda tanítani Takaki Kiojicsit, a jól ismert dzsudzsicu mestert. Morihei belevetette magát a gyakorlásba, és viselkedése szemlátomást megváltozott.

  Ugyanezen idô alatt nagy hatást gyakoroltak rá Mainakata Kumaguszu tanai (ô egyébként több évig tanult az USA-ban és Angliában is). Kumaguszu erélyesen ellenezte a kormányzatnak azt a tervét, hogy a kisebb sinto templomokat a nagyok irányítása alá vonják, mivel érezte, hogy ezzel a helyi lakosság érzelmeit sértenék. Morihei támogatta Kumaguszut, tiltakozó leveleket, beadványokat írt a hatóságoknak és az újságoknak is, tüntetéseket szervezett ... stb. Az ügyben történô részvétel növelte Morihei érdeklôdését a belpolitika iránt. Ezért, amikor a kormány önkéntes jelentkezôket keresett, akik majd letelepszenek a kevésbé fejlett Hokkaidón, Kumaguszu bátorította ôt, éljen a lehetôséggel, különös tekintettel Japán jövôbeli növekvô élelmiszerigényére. A semmibôl alkotni valamit úttörô szelleme magával ragadta Ueshibát, ráadásul falujában ez idô tájt sok munkanélküli földmûves és halász élt. Tanácskoztak, és több mint 80 ember döntött úgy, hogy vándoroljanak el. 1912 tavaszán az akkor 29 éves Morihei feleségével, kétéves lányával elvezette a kis csoportot a vadregényes Hokkaidóra.

  A sziget hûvös északkeleti részén telepedtek le, Sirataki falu mellett. A dolgok baljóslatúan indultak. Senki sem tudta, hogyan kell burgonyát termeszteni, és a korai fagyok, a hûvös nyarak és kemény telek három egymás utáni évben elsöpörték a termést. A vadonbeli zöldségeken és halon tengôdô úttörôk közül nem egy megbánta tettét, és nem is haboztak Morihei-t hibáztatni helyzetükért. Szerencsére a körülmények úgy alakultak, hogy hirtelen megnôtt a fakitermelés iránti igény, és a falu virágzásnak indult. Újabb komoly csapás volt ugyan a központot elpusztító tûz, de elsôsorban Morihei erôfeszítéseinek köszönhetôen egy éven belül mindent újjáépítettek. Ô lett a falutanács vezetôje, és tiszteletbôl Sirataki királyának hívták.

  Ueshiba karjainak roppant erejérôl a nehéz sirataki évek is "tehettek". Nap mint nap 45-90 kg-os fatörzsekkel birkózott. Számos meseszerû történet maradt fenn róla ebbôl az idôszakból:
   Egyszer egyedül rántott ki egy lovas kocsit a mély kátyuból, máskor három banditát fékezett meg, akik ki akarták rabolni. Egy rabló, portyázó medvét megszelídített, és megosztotta vele ebédjét ... stb.

  A Hokkaidón eltöltött évek legemlékezetesebb eseménye számára azonban a Daito iskola aiki-dzsucu oktatójával, a nagy Takeda Szokakuval történt találkozása volt.

2. oldal / 7

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>