A hagyomány szerint a Daito iskolát 1100-ban alapította Minamoto (ti. Gendzsi) Josimicu, Seiva császár hatodik leszármazottja. Josimicu fia, Josikijo Kogába (ma Jamanasi tartomány) költözött, és megalapította a Takeda klánt. A családban generációkon át titokban adták tovább a Daito iskola mûvészetét. 1574-ben Takeda Kunicugu Aizuba (Fukurima tartomány) költözött, ahol speciális osiki-ucsi (belsô használatra szánt), vagy o-dome (titkos) technikákat oktattak, kizárólag magas rangú Aizu-beli szamurájoknak, mintegy háromszáz éven át.

  Valójában a Daito iskola eredete kevésbé ôsi, és sokkal prózaibb. Takeda Szoemon (1758-1853) tanított egy aiki-injo-ho-nak nevezett harcmodort (a jin és jang aiki rendszerét), amelyet Ô átadott Szaigo Tanomónak, az aizui uraság egyik fô hûbéresének. Szaigo a Miszogucsi iskola vívó, és a Kosu iskola katonai tudományát gyakorolta. Az aizui szamurájok rendíthetetlenül támogatták az ôsi katonai rendszert, és vadul ellenálltak az új, Meidzsi császár vezette uralomnak, egészen az 1868-as végsô kapitulációig. Bizonyos, hogy Tanomo elesett a császári erôkkel vívott utolsó harcban; és azért, hogy a Szaigo név becsülete megmaradjon, anyja, felesége, öt lánya és tizennégy további családtagja követett el szeppokut (rituális öngyilkosságot).

  A tragédia ellenére Szaigo életmûve fennmaradt. Még amikor sinto papként szolgált, örökbe fogadta Sida Sirót. Ô rendkívül tehetséges volt, mestere lett az osiki-ucsi technikáknak. Ezt igen hatásosan alkalmazta, már mint Kano Dzsigoro mester újonnan alapított dzsúdóegyetemének, a Kodokánnak egyik vezéregyénisége. 1889-ben Siro minden ellenfelét legyôzte "hegyi vihar"-szerû harcmodorával, így öregbítve maga és a Kodokán hírnevét. Késôbb Nagaszakiba költözött, és utolsó éveit a klasszikus japán íjászatnak (kijudo) szentelte. Siro történetét számos regény és film is megörökítette.

  Az aiki mûvészete Takeda Szokaku (1860-1943), Szoemon unokája révén öröklôdött tovább. Apja inkább a szumót kedvelte, ô viszont rendkívül sokoldalú volt. Oktatói engedélyt kapott az Ono-ha-Itto kardvívó iskolától, tanulmányozta a "vívószent", Szakakibara Kenkicsi iskoláját, és jártas volt a dárdával való harcban is. Az ördögien vívó Szokaku az ország minden dozsójában vihart kavart, sok ezer versenyen vett részt, és csaknem mindig nyert.

  Ueshiba 1915 februárjában találkozott vele, amikor egy napon Engaruba utazott. A Kubota fogadóbeli találkozáskor Takeda így nyilatkozott róla: "Reményt, és különleges képességeket vélek felismerni benned, ezért elhatároztam, hogy megismertetlek iskolám titkos technikáival."

  Morihei egy hónaposra nyújtotta meg tartózkodását, hogy új mesterével gyakorolhasson.

Siratakiba visszatérve dozsót nyitott, ahova meghívta Takeda mestert. Házat épített neki, és gondoskodott az ellátásáról. Összesen mintegy 100 teljes napnyit tanult Szokakunál, a fennmaradó idôt magántanulmányokkal töltötte.

  1918-ban a helyi választásokon Ueshibát ismét tanácstagnak választották. Az ô kezdeményezésére indult meg a vasútvonal kiépítése Hokkaidón.

  1919 novemberében nagyon rossz híreket kapott apja állapotáról. Mélyen érintette a dolog, ezért elhatározta, hogy visszatér Tanabébe. Felszámolta minden vagyonát, és családjával hazaindult.

  Útközben hallotta a hírt, hogy Ajabében egy igazi egyéniség él, ritka szellemi képességekkel: Oniszaburo Degucsi.

Morihei mindenképpen találkozni akart vele. Imát szeretett volna kérni apja felgyógyulásáért, ugyanakkor ismét eluralkodott rajta a "szellemi táplálék" iránti igény. Hiába volt fizikailag rendkívül erôs, és számos technika mestere, saját szellemi lényege ingatag és ismeretlen volt számára, így a találkozás Degucsival sajátos pszichológiai próbálkozást ígért. Nem is csalódott, és bár az apja miatt kereste fel a tiszteletest, annak szavai a szívéig hatoltak.

  Morihei apja 1920. január 2-án elhunyt, sajnálatos módon mindössze 2 nappal azelôtt, mint hogy ô Tanabébe ért volna.

  Tragikus fájdalmában több hónapot töltött meditációval, néha jámbor eszelôsséggel imádkozott a hegyekben. Végül elhatározta, Ajabébe utazik, hogy Oniszaburo Degucsi irányítása alatt tanulmányozza az Omoto Kiót.

  Az Omoto Kio, avagy a "Nagy Eredet Tana" egy sinto vallási szekta, amelyet - miután számos "isteni kinyilatkoztatást" kapott - egy Nao Degucsi nevû nô alapított. Tanait veje, Kitaszaburo Ueda terjesztette tovább. (Ô változtatta nevét késôbb Oniszaburo Degucsira.) Az Omoto Kio vallás három szabályt ad hívôinek, hogy közelebb kerüljenek Istenhez:

  1. Tanulmányozzátok a természet valódi teremtményeit (fajait), és megismeritek Isten testét!
  2. Vizsgáljátok meg a tökéletes világmindenség funkcióit, és megismeritek az isteni energia forrását!
  3. Figyeljétek meg az élôlények viselkedését, mentalitását, és megértitek Isten lelkét!

3. oldal / 7

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>