Jean Herbert így vélekedik errôl: Az Omoto Kio-ban Isten az a lélek, aki áthatja az egész világmindenséget, és minden embert; az a lelkész, aki az eget és a földet irányítja. Amint az ember egyesülni tud Istennel, korlátlan hatalom tulajdonosává válik. Az ember Isten temploma és védôbástyája, kölcsönösen függenek egymástól.
  A hatóságok nem nézték jó szemmel Degucsi tevékenységét. Felségsértésért, majd késôbb a sajtótörvény megsértéséért is bebörtönözték. Ennek ellenére igen aktív maradt; sokszor felszólalt - írásban is - a szociális igazságtalanságok ellen, elsôsorban az öregek, az árvák és a nyomorékok érdekében.

  1924-ben, nagy titokban (mivel éppen ajabei számûzetésre ítélték a császár elleni tiszteletlensége miatt), néhány hívével, köztük Ueshibával elhagyta Japánt, hogy az akkor még Kínához tartozó Mongóliába utazzon.

  Miután megérkeztek Degucsi bejelentette, hogy Ô Maitreja Buddhának, mint dalai lámának az inkarnációja (megtestesülése). Ô az, akire mindenki már régóta várt. Paradox módon éppen ott, Mongóliában szerette volna felépíteni új vallására támaszkodva a "Béke Királyságát".

  Mûködésük területén azonban abban az idôben kínai és japán seregek néztek egymással farkasszemet, így nem csoda, hogy a kínai házigazdák nem voltak túl barátságosak, a naiv hittérítôknek állandóan menekülniük kellett. Végül is elfogták, láncra verve bebörtönözték ôket. Több hónapos fogság után éppen golyó általi kivégzésükhöz készültek, amikor az utolsó pillanatban, a japán konzul közbenjárására, megérkezett a kegyelem. A csaknem végzetes kimenetelû, ábrándozó expedíció tagjait ennek ellenére hazatérésükkor hôsként üdvözölték Modzsi kikötôjében.

  Degucsit 1935-ben feleségével és 50 közeli követôjével együtt letartóztatták, majd életfogytiglani börtönre ítélték. 1942-ben óvadék ellenében elengedték; életének hátralévô hat évét visszavonulva, versírással és fazekassággal töltötte. Vallása (miután templomait lerombolták) a II. világháború után éledt újra, de sohasem "gyógyult meg" igazán. Ma kb. 200,000 híve van.

  Az Omoto-Kio tanok és Degucsival való szoros kapcsolata alaposan befolyásolták Ueshiba gondolkodását. Bár Morihei mindig elismerte, hogy a budo lényegét Takeda Szokaku mutatta meg neki, de állította, hogy megvilágosodása az Omoto-Kio lelki gyakorlatok során történt. Éppen Degucsi volt aki bátorította, hogy alakítsa ki saját stílusát, mert a Daito iskola módszerei túlságosan harcorientáltak, és nem szolgálják azt a célt, hogy az ember "azonosuljon" Istennel, azaz összhangban éljen mindenki mással. Tehát már rögtön az elején elvált a két módszer (a Daito-riu aiki-dzsucu és az aikido), mind megközelítésben, mind pedig a végrehajtásban. Bár Takeda ezután is rendszeresen látogatta Ueshibát, és noha ô tisztelettel viselkedett iránta, a a számláját mindig ô állta, rajongása megszûnt.

  Ajabébe visszatérve még intenzívebben folytatta a gyakorlást, mint eddig. Tanítványainak valódi kardokat adott, és megparancsolta nekik, hogy próbálják kettévágni. Nem adta fel aszketikus sem: mindennap 11 órakor a házi szentély felôl jövô, szinte földöntúli hang rázta meg a környéket, este kilenckor pedig félelmetes "huss" hallatszott, mintha valaki egy hatalmas tárgyat emelt volna fel.

  1925 tavaszán egy kendo-instruktor jelentkezett az ajabei dozsóba, hogy kipróbálja Morihei képességeit. A kendomester több órán át szakadatlan hévvel támadott. Ueshiba a hosszú gyakorlás alatt kifejlesztett "hatodik érzékével" (saját elmondása szerint, mintha egy fényvillanás jelezte volna elôre a támadások irányát) könnyedén elkerülte a támadó fakardjának vágásait, csapásait.

  Miután a kendomester elment, Morihei visszavonult kertjébe pihenni. Mint késôbb beszámolt róla, hirtelen mennyei fény árasztotta el. Úgy érezte, mintha a remegô földbôl elôgomolygó aranyfelhôk szerteoszlatták volna az anyagi és szellemi világot, mintha eggyé vált volna a világmindenséggel. Ekkor jött rá, hogy az igazi Budo célja a minden élôlény áhította szeretet. Negyvenkét éves volt ekkor.

  Az Ueshiba szentély Ajabében eredetileg az Omoto Kio híveknek épült, de ahogy Morihei híre egyre jobban terjedt, sok nem hívô - elsôsorban katona - járult elé belépési engedélyért. Jellemzô Tomiki Kendzsi esete, aki dzsúdómester volt, majd késôbb kialakította saját aikido rendszerét.

  Amikor barátai - valamennyien Ueshiba-tanítványok - nógatták, hogy ismerkedjen meg mesterükkel, Tomiki kötekedve ezt mondta:

"Hallottam Ueshibáról, és hamis (cseles) bemutatóiról. Ha elfogadom egy negyvenéves hegyen túli kihívását az összes kollégám ki fog nevetni." Társai megígérték, hogy titokban tartják a találkozót, így Kendzsi beadta a derekát ...

4. oldal / 7

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>