A bemutatkozás után Tomiki határozottan megindult Morihei felé, de azonnal a padlón találta magát. Újabb lehetôséget kért, megfogadva, hogy majd minden tudását beleadja... - ezúttal a dozsó másik sarkában landolt. Indulatosan felpattant és ismét támadott, de mivel egy másodpercen belül újra csak beverte a hátát, meghajolt és azt mondta:

"Remélem, hogy az ön tanítványa lehetek!"

  1925-1926-ban Ueshiba sokat volt Tokióban Takesita admirális és más, befolyásos emberek kívánságára. A szinte szakadatlan utazás, és a rengeteg edzés erôsen kimerítette. Egy edzés után Morihei összeesett és elájult. Az orvos teljes pihenést írt elô számára.

(Bár fizikailag éppen beteg volt, mégis képes volt szabadon elôadni aiki technikáit. Talán ez is bizonyítja, hogy az aiki egyfajta az anyagtól független, inkább szellemi dolog. A KI sosem tûnik el, független az egyén fizikai állapotától. Takeda Szokaku például élete végéig ragaszkodott ahhoz, hogy maga vezesse edzéseit, annak ellenére, hogy jobb oldala egy sérülés következtében csaknem teljesen lebénult. Emlékét ôrzi Az utolsó szamuráj címû nagy sikerû film.)

  Hat hónapos ajabei tartózkodás után Ueshiba visszanyerte egészségét. Degucsi bátorította, hogy váljon külön az Omoto Kio szervezettôl, költözzön a fôvárosba és alakítsa ki a saját rendszerét. 1927-ben az Ueshiba család házat bérelt Tokió Siba Sirogane negyedében, és Morihei egy a Simazu herceg által átalakított biliárdteremben kezdett órákat adni. A következô években többször költöztek, majd az egyre több jelentkezô miatt Usigoméban létesítettek dozsót és rezidenciát (jelenleg ez az aikido vezetôinek dozsója).

  Kano Dzsigoro, a dzsúdó "pápája" - miután saját szemével gyôzôdött meg Morihei aiki technikáiról - kijelentette: "Ez az én ideális budóm, az igazi dzsúdó!"

  Számos kiváló Kodokan-tanítványt küldött Ueshibához tanulni. Egyikük, Mocsizuki Minoru, késôbb saját aikido stílust fejlesztett ki.

  1931-ben kész lett a Kobukannnak nevezett dozsó, és egy évre rá megalapították a Budo Fejlesztô Társaságot, ahol Morihei volt a fôinstruktor. Sioda Gozo, a Josikan Aikido jelenlegi vezetôje is ekkortájt kezdett el itt tanulni. Mindig szoros kapcsolat volt a Szokaku-féle kardvívás és Ueshiba aikidoja között (ôk ketten talán a kor legjobb vívói voltak), sôt egy ideig kendo szakosztály is mûködött a Kobukanon.

  Morihei, mivel úgy érezte, hogy fia, a könyvmoly Kisshomaru (pedig ô maga is ilyen volt kiskorában) nem lesz képes folytatni életmûvét, örökbe fogadott egy Tanaka Kijosi nevû fiatal vívót, aki azonban néhány évvel késôbb - ismeretlen okból - elhagyta a családot.

  A II. világháború kitöréséig rendkívül szorgalmas oktatás folyt a Kobukanon. Morihei ezenkívül speciális órákat adott a katonai fôiskolákon és rendôrakadémiákon, valamint oktatott színészeket, táncosokat és szumó birkózókat.

Íme néhány történet azok közül, amelyek ebben a korban igencsak ismertek voltak:

  ...A híres Miura tábornok, a japán-orosz háború hôse, a Daito iskola tanítványa volt, és Szokakutól halott Ueshibáról. Egy nap felfigyelt a dozsó cégtáblájára, és bement körülnézni. Elôször cinikus volt, de a látottak kezdték meggyôzni és elhatározta, ô is Ueshiba tanítvány lesz. Mindazonáltal - még mindig egy kicsit hitetlenkedve - egy edzést szervezett a Tojama Katonai Akadémián. Ennek bajonettharcos (jukendo) tanítványai vadságukról, méreteikrôl és erejükrôl voltak híresek. Biztatták Moriheit, használjon védôöltözetet, mert esetleg durvák lehetnek a dolgok. Ueshiba mosolyogva utasította vissza ôket:

- Mivel fa bajonetteket használnak, semmi ok az aggódásra. Egyenként fognak támadni?

- Természetesen - hangzott a válasz.

- Én mindig, minden oldalról várom a támadást! Kérem jöjjenek csoportosan!

Hitetlenkedve csak egy hallgató indult elôre. Amikor a többiek látták, hogy a hátsó felére pottyan, elvesztették a fejüket és egyszerre megindultak. Minden igyekezetük ellenére egyikük sem ért olyan közel, hogy megérinthette volna Moriheit.

  ...A katonai rendôrség akadémiáján a hallgatók különösen kegyetlen meglepetést eszeltek ki. Általában 20-30 résztvevôje volt egy órának, de egy alkalommal mindössze egy tanítvány jelent meg. Ueshiba csak egy rövid foglalkozást tartott, majd kisétált a rövid udvarra, hogy hazatérjen. Ekkor hirtelen elôrajzottak a "hiányzók", botokkal, fakardokkal és bajonettekkel felfegyverkezve, hogy "üdvözöljék" mesterüket. Morihei szokásos higgadt módján fürgén elkerülte a támadásokat, majd átment a kapun, mintha semmi sem történt volna.

5. oldal / 7

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>