Valóban, a háború kiürítette a Kobukan dozsót és Morihei az említett okok miatt, valamint a városi élettôl és egy nagy központ adminisztrációjától fáradtan elhatározta, hogy visszatér vidékre, ahol gyakorolhatja az aikidot és a földmûvelést is. Gyakran mondogatta: "Számomra a budo és a földmûvelés egy és ugyanaz!" Fiára ruházta át a tokiói dozsót, lemondott hivatali pozícióiról és feleségével elhagyta Tokiót, hogy letelepedjenek a néhány évvel azelôtt vásárolt birtokukon, az Ibaragi tartománybeli Ivama nevû faluban. Itt élte át Ueshiba a háború hátralévô éveit, nyugalomban a földet mûvelve és gyakorolva, valamint felügyelve a Suren dozsó és az Aiki szentély építkezését. Tulajdonképpen Ivamát tekinthetjük az aikido szülôhelyének. Elôször aiki-dzsucunak, majd aiki-budónak nevezték a módszert, és inkább mûvészetnek tekintették. 1942-tôl (amikor az aikido kifejezést elôször használták hivatalosan) 1952-ig Morihei tovább finomította a technikákat, és tökéletesítette az aikido filozófiáját.

  Japán 1945-ös kapitulációja után a tanítványok azt hitték, vége az aikidonak, de Ueshiba biztos volt az ellenkezôjében: az aikido virágozni fog, és az egész világ megismeri valódi értékeit. Így is történet. 1948-ban létrejött a japán Aikikai (Aiki Szövetség), hogy támogassa az aikido elterjedését bel- és külföldön. Ueshiba a szervezést fiára és tanítványaira hagyta, ô maga jobban kedvelte az ivamai edzéseket. Mindennap hajnali ötkor, ünnepnapokon háromkor kelt, imádkozott és meditált órákon át, majd az idôjárástól függôen tanult vagy a földjét mûvelte. Esténként pedig vezette az edzéseket. Szaito Morihiro, az ivamai dozsó jelenlegi vezetôje így emlékezik:

  "Amikor meditált, a levegôt súlyos, szinte zord, ünnepélyes szellemiség járta át, de amint abbahagyta, éreztük meleg szeretetét és irántunk való jóságát! Az aikido és a földmûvelés volt az élete, és az egész világmindenség volt a dozsója."

  Az aikido a II. világháború után gyorsan terjedt. Ebben nagy szerepe volt a központi vezetôség (Hombu dozsó, Tokió) áldozatos munkájának. Instruktorok indultak útnak szerte a világban, és ma már minden földrészen ismert harcmûvészet az aikido. (A nemrég lezajlott tokiói világkongresszuson 1988 augusztusában a Magyar Aikido Szövetséget is a világszövetség tagjai közé választották.) Ueshiba Morihei, az aikido alapítója "O Szenszej"-ként vált világhírûvé, és számos kitüntetést kapott a japán kormánytól.

  1969 tavaszán Morihei beteg lett. Kórházba szállították, ahol megállapították, hogy májrákja van. (Mint már korábban említettük, egész életét végigkísérték különbözô gyomorpanaszok. Ô maga egy sósvíz-ivási versenyt okolt, amit egy jógamesterrel folytatott, de a rengeteg, rendkívül kemény edzés sokkal valószínûbb kiváltó ok.) Saját kérésére hazaszállították. Noha fizikailag nem volt képes többé vezetni a gyakorlásokat, a dozsóból kiszûrôdô hangok alapján pontosan el tudta mondani, mi történik odabenn. A körülötte élôk szerint soha nem volt erôsebb, mint akkor, teljesen ellazítva magát. Bár teste szinte semmivé lett, olyan nehéz volt, hogy tíz legerôsebb tanítványa sem bírta felemelni.

  Amikor állapota kritikusra fordult, minden jó barátja, tanítványa meglátogatta. Ekkor megadta utolsó instrukcióit:

"Az aikido az egész világ számára van. Sohase gyakoroljátok öncélúan, mindig csak a másik emberért."

1969. április 26-án kora reggel a 86 éves mester megfogta fia, Kisshomaru kezét és elmosolyodott.

"Vigyázz a dolgokra!" - mondta és meghalt. Két hónappal késôbb követte ôt hû felesége, Hacu.

  Hamvait a tanabei családi templomban helyezték örök nyugalomba. Emlékére minden évben emlékszertartásra kerül sor az ivamai Aiki szentélyben.


Részlet Kósa Tibor - Gáspár László: Aikido - Út a test és lélek harmóniájához címû könyvébôl

7. oldal / 7

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>